Négy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását – írja az MTI.
Benyújtotta lemondását Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki azzal indokolta döntését, hogy a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) szerdán jóváhagyta képviselői jelöltségét a júniusi európai parlamenti választásokra.
Franciaország Észtországgal, Lettországgal, Litvániával, Hollandiával és Lengyelországgal együtt új szankciórendszert javasol az Európai Unió számára az orosz dezinformációs és választási beavatkozási műveletek elleni küzdelem érdekében. A Bloomberg által látott tervezet szerint az orosz vonatkozású szereplők által végrehajtott destabilizáló tevékenységek száma nőtt Európában, és különböző hibrid eszközökkel aláássák a demokráciát, a stabilitást és a jogállamiságot.
A német ügyészség közölte, hogy letartóztatták egy, a júniusi európai parlamenti választásokon induló német szélsőjobboldali politikus segítőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy Kína számára kémkedett – számolt be a Guardian.
Az európai választások előtt a dezinformációval és a mesterséges intelligencia manipulációjával kapcsolatos aggodalmak fokozódtak. Az EU átfogó megközelítést fogadott el e fenyegetések leküzdésére, amely magában foglalja a kormányok, a technológiai vállalatok, a média és a civil társadalom együttműködését. Věra Jourová, az EU Bizottság alelnöke szerint a dezinformáció és az AI-hamisítás hatása ma "sokkal nagyobb", mint az előző választások idején volt. De hiába a szigorú szabályozás, „vörös szőnyeg” várja Putyint és a Kreml hibrid műveleteit.
Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában beszélt, többek között a közel-keleti konfliktusról, valamint a közelgő EP-választásról.
A közelgő európai választások befolyásolására irányuló, nem rég leleplezett orosz titkosszolgálati akciókra válaszul az EU-tagállamok vezetői határozott lépéseket tettek: a szerdai rendkívüli csúcstalálkozón megállapodtak egy ideiglenes válságstáb létrehozásáról, amelynek célja a hibrid műveletek megfigyelése és az uniós szintű információcsere felgyorsítása, valamint retorziós lépések megtétele.
Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon. Péntekig befejeződik az értesítők postázása az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választásról; szombaton pedig megkezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra szólította fel az uniós választópolgárokat, hogy a közelgő európai parlamenti választásokon váltsák le a mainstream politikai elitet. A konzervatív és szélsőjobboldali politikusok brüsszeli nemzetközi találkozóján a kormányfő az EU végrehajtó szervét, az Európai Bizottságot vette célba, amiért az szerinte a koronavírus-járványt ürügyként használta fel arra, hogy Magyarországot pénzügyileg zsarolja. A miniszterelnök már nem tartja szuverén országnak Ukrajnát.
A magyarok 77%-a szerint az európai uniós tagságunk előnyös az ország számára - derül ki az Eurobarométer nemzetközi felméréséből.
Markus Pieper, az Európai Bizottság kis- és középvállalkozásokért felelős különleges megbízottja néhány órával az előtt lemondott, hogy egyáltalán hivatalosan megkezdhette volna munkáját. Kinevezését már a testületen belül is sokan támadták, köztük a Thierry Breton belsőpiacért felelős biztos, akivel együtt kellett volna dolgoznia. Piepert azért támadták, mert a kiválasztásához vezető folyamat nem volt transzparens, ráadásul Ursula von der Leyen elnök pártjához kötődött, ami miatt politikai kinevezettnek nevezték.
A Democracy Reporting International (DRI) által készített elemzés szerint a mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó, köztük a Google és a Microsoft generatív szoftverei, valamint az OpenAI által fejlesztett Chatgpt hamis információkat osztottak meg a közelgő európai, köztük az EP-választásokról. Bár semleges hangvételű adatokat közöltek, de rengeteg álhírt és pontatlan információt közölnek a felhasználókkal, ami veszélyes lehet a Magyarországot is érintő választáson.
Eltérőek az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson, mint a többi voksolás esetében: a választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges magyarországi településre, csak arra, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) április 19-ig postázza a 7,8 millió választópolgárnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásáról szóló értesítőt.
Miközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az újraválasztásáért kampányol, egy új, Piepergate-botrányra keresztelt ügy pattant ki körülötte. A politikai fiaskó lényege, hogy a vádak szerint von der Leyen hivatala szabálytalanul részesítette előnyben egy politikai szövetségesét, Markus Piepert, hogy „kkv-megbízottknak” nevezzék ki az uniós végrehajtó testületben, annak ellenére, hogy az állítólag alkalmasabb jelöltekkel szemben favorizálták őt – számolt be a Politico.
Az európai parlamenti választáspk orosz befolyása körül kialakult botrányban újabb leleplezések történtek, Petr Bystron, egy szélsőjobboldali német parlamenti képviselője és az AfD külpolitikai vezetője bukott le, hogy orosz kenőpénzeket fogadott el. Ezen kívül kiderült, hogy a Wirecard-főnök is segíthette az oroszokat a politikusok megvesztegetésében.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.